Míg a város nem túlságosan urbanizálódik, s nem válik
szövevényesen kiterjedtté, az emberek ismerik egymást; közösek a gondjaik, együtt
örülnek vagy bánkódnak. De a túlzsúfolt és szűkre szabott térben magukra maradnak.
Az egyének közötti kapcsolat immár nem vonzó, hanem taszító erővel bír.
Zenta még nem ért el a „fellendülés” olyan fokára,
hogy megfeledkeznénk a szomszédokról és ismerősökről, még ha a másik utcából
valók is azok. A zentaiak emlékezetében él Tóth József (1916–1935) fölvillanó
tehetsége is, pedig a szobrászt hamar kikezdte a betegség. Féktelen erővel tört
az ifjú a művészeti alkotás legmagasabb csúcsai felé, de még a zágrábi akadémiát
sem tudta befejezni. Mielőtt végleg eltávozott, művészi ambíciók és törekvések
csíráját ültette el környezetében. Korán hagyta abba a munkát, s neve ma mégis
nemes alkotói tetthez kötődik.
A zentai Városi Múzeum kötelékébe tartozó Tóth József
Alapítványnak egyszerű az indulása, és mégis szövevényes története és befejezése
van. Befejezés, mely egyúttal kezdetet jelent.
Thiel-Tóth Margit Zentán született, s mire felnőtt,
csodálták szépségét – azt mondják a festők. Hajdan sok szerepe volt: feleség,
anya, Ivan Meštrović tanítványának, a korán eltávozott szobrásztehetségnek az
idősebb nővére. Vladica Nikolićtyal, majd Hangya Andrással barátkozott. A nővér
bizonyára átélte a fivér művészi megszállottságát, s magába szívta a művek kisugárzását.
Később a festő barátok vezették a művészet világa felé, kiállításokra vitték,
képekről beszélgettek vele. Mindent összevetve, Margit a művészi alkotás bűvkörében
növekedett és érlelődött. Néhány képhez is jutott, majd belgrádi évei alatt
a művészet maradandó értékeivel találkozott. Az sem mellékes körülmény, hogy
egy festő bekerült a családba, Margit húgát vette feleségül.
Persze, még néhány feltétel kellett ahhoz, hogy Margit
a gyűjtők soraiba lépjen. Egyik tényező kétségtelenül a Zentai Művésztelep megalakulása,
a másik a szülőföld utáni sóvárgás volt. 1955-ben ugyanis Németországba költözött.
Az elérzékenyülés meghitt pillanataiban a szülőföldbe kellett kapaszkodni, s
a kapcsolatot a tájképek jelentették. Évente hazalátogatott, főleg a nyári hónapokban,
s Zentán itt találta a művésztelep résztvevőit, kikkel egy eszmét vallott, ha
nem is tudatosan. Lázasan és kitartóan gyűjtötte a vázlatokat, a vásznakat,
a grafikákat – többé vagy kevésbé, vagy éppen egyáltalán nem ismert művészek
még nem értékelt rajzait. Jórészt Zenta vendégei voltak a festők, vajdasági
művészek – barátok vagy csak ismerősök, nehezebb vagy könnyebb „üzletfelek”,
ajándékozók, bódultak, tréfát ismerők… Sokan könnyen búcsút mondtak munkájuknak,
ha már külföldre viszik azt. Külföldre, ismeretlen útra az alkotóműhely bizalmasabb
lejegyzése vagy kevésbé értékelt lapja is mehet.
Komolyabb vagy éppen csak alkalmi beszélgetések, lehetőségek
fölvetése, ajánlatok, aztán a testvér emléke és az ifjúkor romantikus felidézése
– mindez vagy még egyéb ösztönzés hatására született meg a lelkes amatőr gyűjtőben
az elhatározás.
A gyűjteményből Tóth József Alapítvány lett – erős
csíra, melynek fejlődésében nem lehet kételkedni. Zentán jelentős képzőművészeti
gyűjtemény van kialakulóban. Az alapítvány létrehozásának pillanata 1970 végén
volt, amikor Thiel-Tóth Margit levelet írt a zentai községi képviselő-testület
elnökének. A levél, majd az ajándékozó és átvevő közötti szerződés eredményezte
azt, hogy 267 kép került a Zentai Múzeumba.
A mennyiség impozáns, de ezt mondhatjuk a művészi
értékről is. A gyűjtemény húsz vajdasági művész alkotásaiból állt össze. S öt-hat
háború előtti kép kivételével valamennyi a zentai képzőművészeti élet két évtizedének
vissza nem térő pillanatait rögzíti. A szerzők mindannyian aktív részvevők voltak,
s jó részük ma is kapcsolatot tart fenn a művészteleppel. A gyűjtemény kiváló
szemléletességgel mutatja be több, ma már ismert művész fejlődését, illetve
a régebbről ismert alkotók érdekes, különleges műveit őrzi. Külön varázsa a
gyűjteménynek az a szerény és serkentő hozzáállás, hogy egészen fiatal, éppen
csak kiröppent művészek is helyet kapnak benne.
Thiel-Tóth Margit gyűjtési szenvedélyének nem volt
határozott iránya, nem tematika, stílus vagy egyéb megkötés irányította. A választásnál
mindig a pillanatnyi élmény volt a döntő, s az állandó vágy, hogy a mű szülőföldjére
emlékeztesse magányos perceiben. Zentát akarta közelebb hozni a képekkel, így
bizonyára romantikus igézete van a gyűjteménynek. Fölidézi az itteni tájat,
a Tiszát, s vágyódást kelt a kanyargó utcák és megroggyant házak iránt, melyekből
mind kevesebb van.
Ács József képei vannak számbeli túlsúlyban. Ha azt
valljuk, hogy a gyűjtemény a művésztelephez kapcsolódik, akkor az ismert vajdasági
festő művei kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy mérjük az alkotóhely klímáját
különösen azokban az években, amikor a telep kezd betörni a fővárosokba. A Szárkúpok
valószínűleg 1950-ben keletkezett, s aztán ötvennyolc különféle technikájú képen
figyelhetjük a művész kísérletező kedvét. Feltétlenül ki kell emelnünk néhány
érett alkotását. Ilyen az 1953-ból való, naivan megfogalmazott Kukucska; érdekes
a Zentai házak konstruktivizmusa (ugyancsak ebből az évből); erőteljes az 1956-os
Kalapos férfi; érdekes próbálkozás a Hullámmozgás 1961-ből, mely a japán mesterek
kifinomultságát közelíti meg; a Szentek a kocsmában, mely 1956-ban keletkezett,
már jellegzetes lendülettel készült, érezzük benne a dinamikát, ami Ács festészetére
jellemző lesz. A nagyszámú kiváló rajz közül egyet feltétlenül ki kell emelni,
a Csónakban címűt (1953). A rajzok különös impresszióval elevenítik fel az első
esztendőket, amikor a festők felszereléssel kutatták ezt az érdekes várost,
s amikor tussal rögzítették megfigyeléseiket és felfedezéseiket, felköltve közben
a helybeliek figyelmét.
A második alkotó negyvenkilenc munkával szerepel a
gyűjteményben. Petrik Pál szabadkai festőt a gyűjtemény kialakulásakor még mindig
az egymásba fonódó élénk színek tartják fogva. Ő ezekkel találkozik a tájban.
Művei húsz évet ölelnek fel 1953-tól a mai napig. Kezdetben impresszionista
módon rakja fel a temperát, később a gépek kezdik érdekelni, illetve a gép és
az ember viszonya. Kísérleti képeinél homokot használ, hogy különleges faktúrát
kapjon. S végül eljut az üvegtörmelék-kompozíciókig. Ebben a roppant széles
mozgási körben, a bolyongásokban és a felfedezésekben, a kísérletekben és az
eredményekben kiolvasható Petrik egész művészi törekvése. Ezt a teljességet
még az egyént bemutató képtárak sem érik el mindig.
A képek számát illetőleg Benes József került a harmadik
helyre. Harmincegy műve van az alapítványban, olaj, pasztell, akvarell és grafika.
Jórészt abból az időből valók, amikor Benest megigézte a Tisza és annak iszapos
partja. A folyót különleges módon közelítette meg. Nála a Tisza nem romantikus
ihletű. Fenségesen félelmetes az elemi erő, mely zavaros vízzel tölti meg a
medret és szaggatja a partot. Érdekes, hogy néhány régebbi lapja a grafika iránti
érdeklődésre utal, s hogy néhány rajza különleges motívumú. Akvarelljeit is
a Tisza-part inspirálta. Tisztán látható hát nála a témaválasztás és a motívumhoz
való sajátságos közeledés.
A gyűjteménynek igen érdekes részét képezik Faragó
Endre művei. A festő autodidakta, tudását jórészt a művésztelepeken szerezte.
Később Zágrábba költözött, s ott ma az ismertebb szőnyegtervezők egyike. Azokban
az években, amikor a Zentai Művésztelepre járt, a magángyűjtők ösztönzése nagyon
lényeges volt számára, mert olyan körülmények között tengődött, melyek végleg
lezárhatták volna előtte a művészet világát. Tizennyolc munkával szerepel a
gyűjteményben. Az 1964-es Szélmalom ennek az időszakának egyik legjobb alkotása.
Ankica Oprešnik és Milan Kerac tekintélyes alkotók,
ismertek hazánk határain túl is. Ez a művészházaspár a művésztelepi mozgalomnak
szenvedélyes élharcosa. Huszonkilenc érett munkájuk, főleg grafikák kerültek
be Thiel-Tóth Margit gyűjteményébe (Oprešnik 10, Kerac 19).
Milan Konjović a jugoszláv képzőművészet kiemelkedő
egyénisége, a művésztelepek gyakori látogatója. Tíz képe került be a gyűjteménybe.
Sajnos, ezeket nem lehet a művész legjobb alkotásai közé sorolni. Megszoktuk
ugyanis, hogy a képtárakban és a kiállításokon a művésznek sokkal meggyőzőbb
erejű képeivel találkozunk. Thiel-Tóth Margit szerény gyűjteményében mégis találunk
egy különlegességet, egy 1953-as akvarellt, mely a Táj címet viseli. Ez a lobogó
Dufyre emlékeztető, könnyed vonásokkal készült kép lehet, hogy véletlenül tévedt
az adományozóhoz. Mindenesetre kuriózumnak tekinthető az alkotói határ szélességéről
és a Vajdaság kutatásáról ismert mester művészetében is.
Szilágyi Gábor szabadkai festő tizennégy képpel került
a gyűjteménybe, Sáfrány Imre, a Zentai Művésztelep egyik 1952-es részvevője
három kisebb méretű képpel. A szabadkaiak közül a Csurgó csoport tagjai is szerepelnek:
Torok Sándor 13, Török István 6 és Petrik Tibor 1 munkával. A rangidős amatőr,
Kubát József három képpel került be a gyűjteménybe.
A múlóban lévő régi vajdasági hangulat krónikásának,
Stojan Trumićnak öt képével, a zentai Andruskó Károlynak és a fiatal szabadkai
Bíró Miklósnak egy-egy akvarelljével találkozunk.
Néhány olyan alkotás is helyet kapott az alapítványban,
amely nem kötődik ugyan a művésztelephez, de a gyűjteménynek jelentős darabja.
Még a háború előtt vagy közvetlen utána szerezte be ezeket a gyűjtő. Vladica
Nikolić két 1931-es olajképe itt keletkezett. Hangya András ma Zágrábban él,
de öt műve jól egészíti ki a gyűjteményt. Itt találjuk Margit portréját s egy
önarcképet is. Hangya már nem itt él, és nem itt alkot, de a régebbi évtizedek
vajdasági művészetének erős láncszeme volt. Két olajkép és egy akvarell emlékeztet
bennünket Stevan Jenovacra, aki a háború utáni első években roppant erővel alkotott.
S végül megemlékezünk Balázs G. Árpádról, az idős,
de még mindig tevékeny festőről, aki kilenc képpel szerepel a gyűjteményben.
Vagy fél százada már annak, hogy a mester Zentától nem messze tanított és festett.
Később a monotípiának lett egyik legnagyobb művelője hazánkban. Ma Szabadkán
él és alkot.
A gyűjtemény nemcsak egy építmény alapkövét rakta
le. Tulajdonképpen megvan az egész fundamentum: több mint hatvan olajkép, harminc
tempera, kombinált technikák, nagyszámú rajz és vázlat. Az utóbbiak gyakran
a művész gyengéd bensőségét örökítik meg. A művek összessége különleges alapítványt
képez, vagy mondhatnánk: indít el. A fiatal Tóth József, a Zentához annyira
ragaszkodó ritka tehetség munkáival nem tudott monumentális emléket állítani
szülővárosának. De szikrát csiholt, s abból Thiel-Tóth Margit, a telep művészei,
Tripolsky Géza múzeumigazgató – a hajdani szomszéd gyerek –, Zenta város elnöke
és ennek a szép városnak lakói máglyát gyújtanak. Most bizonyára égni fog itt
a művészet tüze.
