A képzőművészet iránti érdeklődésem és őszinte vonzódásom
nagyon régi eredetű. Egy döntő eseménnyel kezdődött a festészet elbűvölő hatása.
A harmincas évek közepén egy velem egykorú festővel barátkoztam. Fiatal volt,
tele idealizmussal és ambícióval. A művészet iránti szeretetet át akarta vinni
másokra is. Abban az időben egy nagy méretű kiállítást rendeztek Belgrádban,
s ezt, a festő hosszas rábeszélésére, együtt néztük meg.
Vagy kétszáz mű mutatta be az olasz reneszánsz kiváló
alkotásait. Az ismert olasz mesterek tájképeivel és portréival nem tudtam betelni.
Nagy élmény volt ez számomra. Csodálatos világ tárult
elém. Megkapott a festészet varázsa, mely azóta is hatalmában tart. A kiállítás
megtekintése után szenvedélyes képgyűjtő lettem. Szenvedélyemnek persze akkor
még igen gyenge anyagi fedezete volt. A képek azonban, ha lassan is, de szaporodtak.
Életemnek másik döntő eseménye 1955-ben volt, amikor
családostól külföldre költöztem. Alighogy elhagytam szülővárosomat, olyan honvágy
kerített hatalmába, melytől a mai napig sem tudtam szabadulni. Minden erőmet
arra összpontosítottam, hogy sok tájképet szerezzek a szülőföldről, a Vajdaságból.
Azt akartam, hogy az idegenben a képeken keresztül velem legyen Zenta és a Tisza,
melyektől elszakadni sohasem tudtam.
Pár évvel ezelőtt hallottam, hogy Ács József s még
néhány értelmiségi kezdeményezésére korán elhunyt öcsém, Tóth József munkáiból
a Fórum monográfiát ad ki. Akkor vetődött föl bennem először a gondolat, hogy
csaknem négy évtizedes munkámnak eredményét, gyűjteményemet szülővárosomnak,
Zentának ajánlom föl. Az adományt szerintem teljesíthető föltételekhez kötöttem:
gyűjteményemből létesítsenek alapítványt, s ez Tóth József nevét viselje.
Képgyűjteményem nagyra növekedett, s ez nem kizárólag
az én érdemem. Kihasználom az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak festő ismerőseimnek
és barátaimnak a megértésért és nagylelkűségért. Az ő hozzájárulásuk nélkül
nem adhatnék Zentának ennyi képet.
Nagy megnyugvással tölt el a gondolat, hogy az annyira
hozzám nőtt, szeretetben és becsben tartott képek, melyek hosszú évek folyamán
a szülőföldet pótolták, nehéz napjaimban vigaszt nyújtottak, most méltó helyre
kerülnek.
