1970 végén a Zentáról elszármazott, Németországban
élő Thiel-Tóth Margit felkínálta értékes képgyűjteményének nagy részét szülővárosának;
1971 májusában a községi képviselő-testület a gyűjteményből létrehozta a Tóth
József Alapítványt; 1972 novemberében a Városi Múzeum új képtárában kiállítás
nyílt a gyűjtemény legértékesebb darabjaiból. Három egymást követő esztendő
három olyan jelentős művelődéstörténeti eseménye, amely meghatározója lett Zenta
és a Délvidék képzőművészeti életének, hiszen így jöhetett létre a délvidéki
kortárs magyar képzőművészet egyik legteljesebb gyűjteménye.
*
Mit írhat az ember Thiel-Tóth Margitról, az adományozóról
ennyi év után, amikor tette akkor is, most is példamutató, ritka pillanata városunk
és a Délvidék művelődési életének. Már akkor minden méltatás elmondta mindazt,
amit ma is kötelessége lenne az emlékezőnek kifejtenie. Mi azonban ezúttal inkább
a festészet és a szülőváros iránti túláradó szeretet és a korán elhunyt öcs
emléke előtti tisztelgés hármas egységéből fogant adományozási szándék mának
is szóló jelképes üzenetét próbáljuk megfejteni, így tisztelegve Thiel-Tóth
Margit kiváló egyénisége és művelődéstörténeti tette előtt.
Hiszen oly időket élünk, amikor jelképes értelmet
találunk abban, hogy Thiel-Tóth Margit éppen akkor ajánlotta föl gyűjteményét
szülővárosának, amikor az 1970-es nagy árvíz évének a végét várta, remélte a
pusztítás eltüntetését, és hitte a jobb jövő eljöttét, az elkövetkező évek pedig
azt mutatták, hogy az építés és a felemelkedés cselekvő akarata mégoly nehéz,
áldatlan helyzetben is utat törhet, és a belenyugvással, kishitűséggel és közönnyel
szemben végül is igazolást kap.
Arra emlékeztet bennünket az adományozó több mint
három évtizeddel ezelőtti gesztusa, hogy nehéz helyzetben még inkább vállalni
kell a gondolkodás és a helytállás bátorságát, amikor árvízveszély helyett az
erózió árja, fokozódó nyomása terheli mindennapi életünket, s így a kultúrát
is. Ilyen testet-lelket próbáló időkben szoktuk föltenni a kérdést: mit hoz
a jövő? A választ pedig ezúttal is megkaphatjuk az akkori cselekvésben: a jövő
nem hoz semmit magától, nekünk is tennünk kell a jövőért.
Ilyen jövőt hozó ember volt Thiel-Tóth Margit, amikor
képgyűjteményt adományozott Zentának, amikor tettével máig ható érvénnyel üzente
a távolból a szülőföldnek: nincs tartós társadalmi és gazdasági fölemelkedés
a kultúra szellemi és erkölcsi gazdagodása nélkül.
